Pár gondolat a hifi misztikus természetéről, mérésekről, alapvető ismeretekről stb...

* * *

Ezotéria és misztikum a hifiben

Az a fajta irracionalitás és szubjektivitás, ami a hifire jellemző, egyedülálló, máshol nem tapasztalható jelenségnek számít. Néha elképesztő mesékkel találkozhatunk kábelekről, erősítőkről, formátumokról és sötétben kóborló macskákról. Ha nem vagyunk elég óvatosak, könnyen eltévedhetünk az akusztika hamis analógiákkal, sztereotípiákkal, misztikus látszatmagyarázatokkal szegélyezett útvesztőiben.

Bizonyos témák erős hitvitákat váltanak ki, míg más témák semlegesek. Az aerodinamika vagy az elemi kémia nem számít olyan területnek, amelyet folyamatos, szűnni nem akaró éles viták kísérnek. Senki sem gondolkodik úgy, hogy a periódusos rendszer egy esetleges, a természetre ráerőltetett rendszer, senki sem ostromolja ezeket a rendszereket kizárólag olyan érvekkel, amelyek egyértelműen az önigazolás kategóriájába esnek. Problémák akkor kezdődnek, amikor vágyaink ütköznek a valósággal.

Hitrendszerek működésének alapja, hogy kizárjuk annak a lehetőségét, hogy tévedünk. Hiszen miért is feltételeznénk azt, hogy tévedünk, amikor olyan jó abban hinni, amiben éppen hiszünk. Vagy egyszerűen el se tudjuk képzelni, hogy egy általunk vagy mások által hihetőnek tartott magyarázat ellenkezője igaz lehet. A rossz válasz pedig fokozatosan az életünk részévé válik, és egyre nehezebb megszabadulni tőle (kognitív disszonancia). Érzéseink, vágyaink, félelmeink tudat alatt folyamatosan mérgezik a megismerés folyamatát.

Ha valamiben nagyon hiszünk, akkor érdemes egy dolgot megkérdezni magunktól (gondolatkísérletként). Ha az igazság homlokegyenest ellentétes azzal, amiben hiszünk, szeretnénk-e tudni.

Hifiben a "vizualizáció" hiánya fontos tényező a tévhitek terjedésében. A világ megértése vizuális modelleken (lényegében geometriai formákon) alapul. Egy kutya a színeket, szagokat, ízeket érzékelheti másképp mint mi, de az biztosnak vehető, hogy a geometriai formákat nem érzékelik eltérően. A vizuális modelleknek kitüntetett szerepe van, mivel a vizuális modellek elemei egyértelműek.

Talán a legjobb példa a vizuális modellek hiányára a tranziensek körüli misztikum. Annak ellenére, hogy manapság rengeteg vizualizációs eszköz áll rendelkezésre, ezek az eszközök nem ismertek, ha pedig népszerűek lennének, nem lenne annyi tévhit a tranziensekkel kapcsolatban.

Halmozott lecsengés spektrum (CSD) és hangszerkesztő szoftverek nélkül a tranziensekről elég nehéz lenne bármit is mondani. A 80-as évek közepéig a rezonanciák, lecsengési folyamatok mérésére nem volt megfelelő technológia, hiányzott az a vizualizáció, amely segítségével a lecsengési folyamatok érthetővé válnak. A halmozott lecsengés spektrum és a hangszerkesztő szoftverek megjelenése nagyban hozzájárult a tranziens jelenségek megértéséhez. Felfutási időket, lecsengések idejét manapság egy hangszerkesztővel pillanatok alatt meg lehet mérni és hamar kiderül, hogy a zenei tranziensek csak a mi világunkban tűnnek olyan gyorsnak.

A hifi mai napig tartó misztikussága kitűnően demonstrálja, micsoda csúcsteljesítményre képes az emberi elme, ha valamit eleve nem akar elfogadni. Millió módja van annak, hogyan csapjuk be magunkat, millió féleképpen lehet meséket szövögetni, önigazolást keresni. A valóság megértése erőfeszítést igényel, ellentétben a mesék világával. Az álomvilág kergetése a mérnököket sem kíméli, a misztikus-szubjektív hifi sokat köszönhet az "ezoterikus mérnököknek", akik folyamatosan ismételgetik a szokásos hittételeket, sztereotípiákat, miközben úgy tesznek, mintha az igazságot keresnék.

Rendszerhasonlóságok (hangtechnika és képtechnika)

Analógiák keresése során könnyen megfeledkezhetünk a képalkotó technológia és a hangtechnika közötti szoros rokonságról. A két technológia alapelvei megegyeznek, a hangminőség és a képminőség pedig hasonló fogalmak. A hangtechnika nem sokkal komplexebb és nem is szubjektívebb, mint a képalkotó technológia.

További fontos hasonlóság, hogy sem a szemünk, sem a fülünk nem tekinthető mérőeszköznek. Az asztal szélességét ránézésre nem tudjuk megállapítani és ha nem akarjuk becsapni magunkat, akkor mindenképpen mérnünk kell.

Annak ellenére, hogy az alapelvek azonosak, van egy pár fontos különbség a látás és a hallás között:

Mi az a vájtfül? Nekem is lehet vájtfülem? Hol lehet olyat kapni?

Léleksimító és asztrálfűrész mellett található. Vájtfül, mármint kifinomult hallás valóban létezik. Ha vájtfülűség alatt átlagosnál jobb diszkriminációs képességek és egészséges fül együttesét értjük, akkor végül is használhatjuk ezt a kifejezést. Hifiben a vájtfülűség jelentése eltorzult, marketing és a sámánkodás része lett.

Milyen hatása van a tanulásnak a hallásra, egyáltalán befolyásolja-e a zenei képzés a kutatásokat, a hangminőség definícióját? Nem nehéz kitalálni, hogy a válasz nemleges. Képzeljünk el egy olyan embert, aki 18 éves korában tanul meg olvasni. Változik a látása? Nyilván nem változik (legfeljebb rosszabb lesz, de ez most lényegtelen). Változik az a "mód", ahogyan a világot látja? Egyértelmű, a változás óriási, hiszen el tudja olvasni az étlapot, a menetrendet. A zenei képzés hasonló, képzés során a "hallásmód" változik nem a hallás.

Az érzékelés a tanulás számára átjárhatatlan. Nem számít, hogy egy szintévesztő mennyit gyakorol, nem fog javulni a látása. Néha úgy tűnik, mintha gyakorlás hatására fejlődne a hallásunk, viszont fülünk képességein, hallásunk alapjellemzőin nem tudunk változtatni. Többször megnézve egy filmet (vagy egy jelenetet) lehet, hogy új részleteket fedezünk fel, azonban világos, hogy szemük képességei nem változnak. Látásnál és hallásnál a tanulással módosítható képességek és tanulással nem módosítható képességek - helyesebben jellemzők - egyértelműen elkülöníthetők.

Összegezve, amikor hangminőségről beszélünk, a zenei képzésnek nincs jelentősége. Csak a fülünk érzékszervi képességei, pontosabban jellemzői számítanak. Hallásunk érzeti akusztikai módszerekkel mérhető alapjellemzői határozzák meg a hangminőség jellemzőknél használt határértékeket, tehát a hangminőség fogalmát. Hasonlóan a látás mérhető alapjellemzői határozzák meg a képminőség jellemzőknél használt határértékeket, tehát a képminőség fogalmát. A képminőség a linearitásról, kontrasztról, torzításokról, zajról stb. szól, nem pedig a reneszánsz festészetről. Magyarázat az egyéni különbségekre elsősorban nem a fülben, hanem az agyban található (esztétikai érzék, érzelmi reakció, fókuszálási képesség, motívumok felismerése).

Horváth Csaba


Vissza a főoldalra